Enyediné Izsák Judit vagyok 1961-ben születtem Budapesten. Ugyan már gyermekkoromban is szerettem rajzolgatni, mégis sokat váratott magára az első kép. Hosszú éveken keresztül csak kacérkodtam a gondolattal, míg végre 2002-ben érett tetté a festés iránti vágy. Ekkor egy szintén hobbyfestő barátom adott bátorítást az ismeretlenbe.
Az első kép mókás figurára sikeredett, de az alkotás öröme és a színek játéka meghozta kedvem a folytatáshoz. Iskolaidőmből poros dobozokban megmaradt, kezdetleges eszközökkel tettem meg az első ecsetvonásokat.
A nem mindig pozitív kritika inkább csak dacossá tett, nem szegte kedvem. Arra sarkallt, hogy megfeleljek Önmagamnak és a kihívásoknak. Ám a mai napig legfőbb örömöm a család és barátok pozitív visszajelzése.Kíváncsiságom hajtott új rajz és festés technikák után, élvezetes kitérőket téve a sokszor nem is olyan egyszerű terepen. Volt mikor csak művész ismerősöm hozzáértő útmutatása segített át az akadályon.Szeretem az akvarellt, az akrilt vagy a szenet, de az olajfesték és a pasztellkréta a legkedveltebb eszközöm.
Amint ez a néhány kiállított kép tükrözi, kisebb-nagyobb sikerrel, de több témakörbe is belekóstoltam. Mind kedvesek, de közülük talán a virágok állnak hozzám legközelebb.
A tűzzománc teljesen új technika számomra és nagyon örülök, hogy egy kedves festőtársam kipróbáltatta velem. Az a csodálatos benne, hogy nem csak egyedül dolgozom, hanem a kemencével együtt ketten. Soha nem tudni mit produkál a 840 fokos kemence az elképzeléseimmel. Igazán nagy örömöm van benne. Szinte szerelmes vagyok a végeredménybe.
Habár a festőnek nagyon egyszerű dolga van, mert saját maga örömére alkothat, képeimben gyermek maradtam, aki szeret játszani a színekkel, formákkal. Amolyan nagy gyerek, aki kicsit a felnőtteknek is játszik.
Tisztában vagyok képességem határaival. Hiányosságaim állította nehézségeket lelkesedésemmel igyekszem leküzdeni, eddig úgy érzem sikerrel.
Végül hadd idézzem Vincent van Gogh szavait. Az egykori neves festő szelleme idézeteiben is tovább él közöttünk bátorságot, önbizalmat sugallva a még tétovázók felé………….A következőket mondta:
„Ha hallasz belül egy hangot ami azt súgja „nem tudsz festeni”, akkor okvetlenül állj neki festeni és a hang elnémul.”
.-.-.-.--.-.-.-.-.-.-.-.-.--.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-
Tekintsetek meg egy kis izelítőt a festmény és tűzzománc oldalon.
Köszönöm mindenkinek a látogatást.